Rólam
A VISSZATÉRÉS TÖRTÉNETE
…vagyis hogyan tanultam meg újra érezni magamat.
Talán te is ismered ezt az érzést, amikor minden rendben van, csak valahogy te mégis hiányzol a nagy egészből. Az életed folyik a maga medrében, te pedig folyamatosan fejben tartod a feladatokat és elvárásokat. Közben a háttérben ott munkál az a csendes vágy, hogy egyszer talán könnyebb lehet mindez.
Sokáig én is így éltem.
Nagy Bori vagyok, az Élet-Öröm-Tér Program alkotója.
Örülök, hogy itt vagy!
Bemutatkozásképpen megosztom veled két történetemet.
Vágyak és korlátok
Gyerekként világosan tudtam, mi vonz: dalok, történetek, emberek.
Álmodoztam arról, ahogy falvakat járok, meséket hallgatok, népdalokat gyűjtök. Aztán megtudtam, hogy a néprajz szakra csak hét embert vesznek fel – és egy pillanat alatt elhittem, hogy én biztosan nem lehetek köztük.
Ugyanez történt a pszichológiával is. Pontosan tudtam, mi érdekel – és pontosan ismertem az összes okot, amiért biztosan nem fog sikerülni. Végül angoltanár lettem. Szerettem, amit csináltam, de közben úgy éreztem, mintha a saját életem peremén sétálnék.
Amikor a belső hang elnémul
Ha most olvasol, lehet, hogy ismerős a helyzet, amikor már nem emlékszel, mikor volt utoljára saját vágyad. A gyerekek érkezésével, a munka ritmusával, a “most nem alkalmas” évek alatt nálam is egyre halkabb lett az a szeretetteli és támogató belső hang. Egy másik viszont felerősödött:
Én is elhittem, hogy
„Most nem alkalmas.”
„Nincs idő…”
„Nincs pénz…”
„Már késő…”
„Mi lesz, ha nem sikerül?”
Ezek a mondatok lassan szabályokká váltak.
És a gyarapodó szabályok között egyre fojtogatóbb lett a magány.
Akkoriban még nem láttam, hogy mennyire sokan vagyunk, akik hosszú évekre elnémítjuk azt a benső világot – ami pedig a legtöbb kincset rejti számunkra. És mostanra azt is tudom: bármilyen halkan is szól most benned, vissza lehet találni hozzá. És nem érdemes megtartani a régi lemezt, ami 10 év múlva is ugyanazt a nótát húzza, hogy “nincs még itt az ideje”.
A test ébredése
Történt már veled,hogy valami mélyen megérintett – anélkül, hogy pontosan tudtad volna, miért?
Nekem így került az életembe a csikung. Fogalmam sem volt mi ez és hogy mire megyek el. Csak belül éreztem, hogy valami hív.
Eleinte semmi látványos nem történt velem. Csak megszületett a mozdulat, aztán életre kelt a légzés, és végül betöltött a csend.
Nem gondolkodtam magamról, hanem végre érezni kezdtem. Benne voltam a testemben, és azon keresztül mintha egy külön világba léptem volna. Felismertem, hogy az élet és én nem két külön szekéren robogunk, hanem épp ellenkezőleg: hogy egy vagyok az élettel.
Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem másként figyelni.
Rájöttem, hogy a testem sokszor előbb szól, mint a gondolataim.
És ahogy elkezdtem meghallani ezt a hangot, finoman változni kezdett minden. Belül és kívül is.
A Gestalt is így talált rám: nem elméletként, hanem élményként.
Megmutatta, milyen az, amikor nem kell megmagyarázni, megjavítani, értelmezni magam — elég jelen lenni, észrevenni, ami történik.
Ez lett a munkám alapja is.
Nem megérteni próbálom, hanem veled együtt érzékelni, ami mozdulni akar.
Ha te is érezted már ezt a hívást
Lehet, hogy mostanában inkább a fejedben élsz – gondolatok, listák, megoldások között. Az is lehet, hogy néha már érzed: a tested hamarabb jelez, mint a gondolataid.
Csak nem tudod, hogyan bízz ebben.
A változás nem egy nagy döntés.
Nem egy hirtelen váltás.
Hanem annak a halk felismerése, hogy lehet másképp.
Én ehhez a „másképp”-hez tudok eszközöket adni. Ahhoz, hogy visszaérkezz oda, ahol már nem kell túlélni, megfelelni vagy bizonyítani. Elég figyelni, érezni, és újra kapcsolódni ahhoz, aki nem tűnt el, csak régóta csendben van.
Keress meg bátran, ha rálépnél erre az útra.
képzéseim
Pakoltam a régi holmik között...
...és egy doboz aljáról régi kazetta került elő; a dátum 1984. Nagyanyám, a pápai szabómester lánya mesél rajta, aki egy letűnt korban, 1898-ban született. A háttérben zajlik a családi élet, hallom a 11 éves magamat, és a többieket is: ő a horoszkópunkat magyarázza (amit nem mellesleg maga készített)"...és a Skorpiónak nagyon jó egészsége van, meg nagyon jó regeneráló képessége van. Mint ahogy a skorpió, ha elveszíti a farkát, újra kinő neki. Szóval azt mondják, a skorpiót agyon se lehet verni” – a háttérben vihogás, majd megszólal valamelyikünk: “elveszti a fejét és visszanő!” Újabb vihogás.
Anno tátott szájjal hallgattam a sok okosságot:
“Szóval, akármilyen tehetséges leszel, a hiúság sose fogjon el.
És nem az az igazi barátja az embernek, aki mindig dicséri, meg bókol neki,
hanem aki megmondja a kifogásait is, ha van”
És ehhez hasonlók.
Rádöbbentem, tényleg mennyire fontos, hogy tudjuk, mit hozunk magunkkal. Ha kapcsolódsz magadhoz, a gyökereidhez, mind ahhoz, ami segített, hogy azzá válj, aki vagy, megérkezel a jelenedhez, és ez a folytonosság a továbblépésben is ott lesz veled. A múlt elfogadásával, a jelen megélésével leszel képes a jövő felé fordulni. Az önmagadhoz kapcsolódás képessége teszi lehetővé a megfelelő emberekkel a megfelelő pillanatban történő találkozást. Megtanít arra is, hogy minden élményt és tapasztalatot be tudj építeni, a javadra tudj fordítani. Ami megtörtént, nem tudod (és nem is kell) megváltoztatni, ott lesz veled, viszont a hozzá való viszonyodat, kapcsolatodat tudod befolyásolni.
Az igazi kérdés az, tudsz-e tudásként tekinteni a tapasztalataidra.
És ha igen, mire használod őket.
